Hinsenkamp Fülöp Novellái

       Egy részeg alak imbolyogva közeledett a Blahához. Elfoglalta az egész járdát. Nem a méretével, hanem a mozgásával. Erősen kilengett, soha nem lehetett előre tudni, hogy a keskeny járófelület melyik felén folytatja az útját. Csodák csodájára egyszer sem esett be az arra elszáguldó autók alá. Időnként elfáradt, olyankor megpihent egy villanyoszlopba kapaszkodva.

       Két órával korábban ez az ember még öltönyben ült egy irodában. Felelősségteljes, fontos döntéseket kellett meghoznia. Életek és jövők múltak rajta. Azoknak az embereknek az élete és jövője, akik neki dolgoztak. Teljesen átlagos nap volt megbeszélésekkel, telefonkonferenciákkal, kérdésekkel és kérésekkel a megbízóktól, valamint az alkalmazottaktól. Döntések. Fontos döntések olyan kérdésekben, amelyeknek a következménye nem volt megjósolható. Érzésekre hagyatkozva kellett választania a lehetőségek közül. És ő jó volt ebben. Ezeknek a megérzéseinek köszönhette, hogy a harmincas évei elejére közel száz embert irányított, és többet keresett egy évben, mint amennyiről a legtöbb ember álmodhat.

       Már túl volt azon, hogy ezt számolgassa. Végigment a hirtelen gazdagodás több fázisán. Eleinte nem hitte el, hogy hosszútávon ilyen jól élhet, így félretett. Amikor már biztonságban érezte magát, elmerült az éjszakában. Megismerte az elegáns klubokat, alkalmi barátokat szerzett, akik addig vannak melletted, amíg az asztalod porzik a hótól, amíg folyik a drága szesz. Drága ruhákat vett, majd drága autót. Nem számolta a büntetéseket. Parkolási bírság, gyorshajtás, nem számított. Kifizette, és folytatta. Több autót összetört. Másnap egyszerűen lecserélte,  nem érdekelte. Éjszaka többször kirabolták, nem volt jelentősége. Másnap észre sem vette. A régi barátai eltűntek. Az újak jöttek, majd mentek. Akik bírálták az életmódját, azokat elzavarta. Akik vele tartottak, tönkrementek. Valaki az italtól és szerektől, valaki az irigységtől.

       Sokára, de megérkezett a bűntudat is. Amikor rádöbbent egy osztálytalálkozón, hogy a régi tanárai egy hónapban nem keresnek annyit, amennyit ő egy nap alatt. Nem tudott ezzel mit kezdeni. Tudta, nem az ő hibája, hogy alul vannak fizetve. Ahogy az sem, hogy neki ennyire jól megy, de azzal is tisztában volt, hogy ez így nem igazságos. Elkezdett jótékonykodni. Eleinte jobban érezte magát tőle. Azonban egy idő után felismerte, hogy nem a jócselekedetet élvezi, hanem a lelkiismeretfurdalásának enyhülését. Onnantól nem jótékonykodott többet, már nem érezte magát jobban. Így könnyebb volt, mint megérteni, a jótékonyság nem azért van, aki adja. Legalábbis nem azért kéne, hogy legyen.

        Már nem tudott annyira örülni a pénznek. Nem járt el a klubokba. Az ottani barátok így azonnal felszívódtak. A régiek sem tértek vissza, nem tudták elfogadni a sikerét és gazdagságát. Nem értették meg, hogy a sok pénz és siker mellett ő is csak ember, gazdagon, sikeresen is lehet boldogtalan.

       Szép lakása volt a belvárosban egy felújított régi ház legfelső emeletén. Sokat költött rá, hogy az ízlésének tökéletesen megfeleljen, de már nem szeretett otthon lenni egyedül a gondolataival. Inkább a fél éjszakáit az irodában töltötte, mert az otthona a magányra emlékeztette. Egy alkalommal egy csodás, forró nyári estén gyalog indult haza. Előtte mindig autóval tette meg azt a pár háztömbnyi utat az irodája és a lakása között, de akkor jól esett a séta. Nem a friss levegőt élvezte, hanem örült, hogy annyival később kell belépnie a magány erődjébe.

      Méregdrága öltönyében sétált hazafelé. Nem emlékezett, hogy mikor gyalogolt utoljára a kis félreeső utcákban. Egyik kocsma neve sem volt ismerős számára. Nem is csoda, mivel gimnázium, esetleg egyetem óta nem járt olyan helyekre. Olcsó, vizezett alkohol, állott vizelet és alkohol szag, ami egyetlen este alatt tartósan beleeszi magát az ember ruhájába. Akik pedig évek, vagy akár évtizedek óta ott élték az életüket, azoknak a bőre is beszívta.

       Belépett. A szagok, a hangok, a hangulat eszébe juttatta a 10-15 évvel korábbi énjét. Aki álmodozott a pénzről, a hatalomról, a magas életről. Őszintén hitte, ha lesz pénze, boldog lesz, és nem lesz gondja. Ha hallotta, hogy a pénz nem boldogít, mindig nevetett. Igaz, most sem gondolta, hogy pénz nélkül boldogabban élne. Tudta, ha szegény lenne, akkor amiatt lenne boldogtalan, frusztrált, bosszús. Akkor kezdte megérteni, ez nem a pénz miatt van. Ő ilyen. Boldogtalan fajta, neki soha semmi nem lesz jó.

       A szomorú felismerés örömére rendelt két nagy pálinkát és egy korsóval a ház söréből. Amikor megitta, még egy kört rendelt magának. Szépen lassan, ahogy gyűltek a poharak az asztalán, mert senki nem szedte össze az üreseket, egyre inkább felszabadult. Kezdte meglátni a szépséget maga körül. Észrevette a viharvert, de így is szép tapétát, az asztalba vésett mintákat, a csillárt, amely addigra már többször kiment a divatból, majd visszajött. Egy kis ideig nem aggódott a mindennapos nehéz döntések miatt. Néhány órára ő is csak egy lett a kocsma részegjei közül, nem számított, hogy honnan jött. Felemelő volt az érzés.

        Az a kocsma lett az egyik otthona. Az irodában az emberei nem tudták, hogy a munkaidején kívül hova jár. Nem vették észre, hogy hónapról hónapra egyre erősebben és minden délután egyre korábban kezd el remegni a keze, ha a délutáni kávéját nem bolondíthatta meg. Nem tudták, hogy a cég szép lassan a csőd szélére került. Ők még mindig a drága öltönyét, nagy autóját és a gondtalan életét látták.

{♣}

Ha érdekel az utazós novella-sorozatom többi része is, akkor figyeld az Instagram, vagy Facebook profilom.