Volt egy álmom néhány hete. Nem írtam le, nem tudom, miért nem. Azt sem tudom, hogy a hasonló álmaimat miért nem írtam le soha. Talán túl bizonytalanok, zavarosak voltak. Azoknak volt néha egy negatív, bűntudatos érzete, de ez most más volt. Ezt le kellett volna írnom.
Most, ma, február elsején húsz éve, hogy meghalt a nagypapám. Egyrészt nem volt váratlan, másrészt hirtelen jött. Beteg volt, de már ki volt írva műtétre, így hittem a gyógyulásában. ...
Szomjas vagyok. Éhes is. Két hot dog vár az asztalnál, meg a feleségem, aki már csipegeti a sajátját. Szeretne megvárni az evéssel, de azért néha beleharap egyet-egyet. Az asztalunkra négyen leselkednek, pedig egyetlen perce tettük le a tálcánkat. Igaz, a négy emberből ketten előttünk is már asztalra vártak, de mi szemfülesek és gyorsak voltunk, a szerencse is mellénk állt. Megesik.
Újratölthető papírpohárral a kezemben a szörpsorban ácsorgok. Ketten vannak ...
- Neked mihez lenne kedved?
Bánatos, nagy barna szemekkel néz rám, várja a választ. Ez a kérdés megőrjít. Ennél jobban csak a buta őzike szemek dühítenek, amelyekkel felteszi. Enyhén oldalra fordítja a fejét, és vár. A nap végéig is csöndben maradna, ha nem szólalnék meg, addig pedig pislogás nélkül fürkészné a tekintetem. Egy ponton nem bírom tovább, elfordítom a fejem, próbálok nem mérgesen megszólalni. Értelmetlen lenne újra ...
A villamoson ráléptek a lábamra. Magassarkúval, éppen a tűs részével. Ezzel télen nem lenne semmi gond, bakancsban, két vastag zokniban. Fázós a lábam. Viszont nyár van, forróság, árnyékban is hetvennek érződik a közel negyven fok, egész nap izzadtam a munkában, a bőr cipő és fekete zokni kemenceként hevítette a lábfejemet. Hazaúton a hídon átsétálva néhány percnyi szabadságot szerettem volna adni a lábujjaimnak, amikor beleesett a Dunába mindkét cipőm, ...
Hatalmas sor. Több kilométeren át, órákig ácsorgó autók végeláthatatlan sora. Emberek sétálnak a leállósávban, egy fát körbeállva a szalagkorlát mellett pisilnek, negyven fok van árnyékban, de napon, az aszfaltról visszapattanó napsugarak csoda, hogy nem olvasztják meg az autó kerekét. Sokan idegesek.
Mi nem.
Nem akarunk hazaérni, nem vágyunk az otthon hangulatára, még nem élünk együtt, négy napja ismerjük egymást, illetve kilenc hónapja, de négy ...
A szürke, oda nem illő, arra a terepre kifejezetten alkalmatlan sportcipő vékony, gumi talpán minden egyes szikla éles peremét és faágat érezni lehet. A hófoltokon, nedves fűcsomókon, majdnem kiszáradt pocsolyák után megmaradt sáros mélyedésekben még csúszik is. Mégis miért nem vett magának túracipőt, hegymászás előtt?
Megállnak. Mindhárman kifújják magukat, isznak néhány korty vizet, egyikük csokit kínál körbe, majd kilép egy kőperemre, amelyről ...
Temérdek hasonló, szinte pontosan ugyanolyan jelentéktelen, mégis hangulatos presszó közül választhattunk volna magunknak törzshelyet, mégis mindketten ugyanabba az egybe jártunk. Sokat. Minden áldott nap láttam ott, amint a csészealjaktól összekaristolt pultnál kortyolgatja olvasás közben a kávéját. Mindennap ugyanazt kérte, hosszú kávét néhány csöpp mandulatejjel. Szigorúan hideg mandulatejjel. Ha kezdő volt a pultos, és megszokásból felmelegítette, akkor ...
– Az utolsó ezresemet tettem fel. Nem a legjobbra, nem is a legesélyesebbre. Illetve akármi lehet, de kétlem, hogy ilyen névvel kimondottan esélyes lenne, nem is olvastam utána. Nem szeretek olvasni. Könyvet, újságot, étlapot, soha nem olvasok. Óriásplakátot néha, de csak ha szép nők vannak rajta. Újságot még akkor sem. Étteremben meg elmondom, hogy mit kérek, és ha van, akkor kihozzák, ha nincs, kérek mást. De nem járok étterembe. Ha mennék, így ...
Nyáron, vagy talán már májusban, ha az utóbbi években egyre szeszélyesebbé váló időjárás megengedi, biciklire pattanok, és eltekerek Tihanyba. Nem mondanám megerőltető távolságnak, csupán harminc-negyven kilométert kell megtennem a jobbára Balaton-parton futó bicikliúton.
Ha szóba kerül a tó partján végigvezetett kerékpárút, sokan egyből panaszáradatba kezdenek. Megállíthatatlan folyamként képesek levegővétel nélkül szidni a ...
