Egy komor állami börtön szürke, vasbeton épületében a rabok már az éjszakai sötétnek számító félhomályban fekszenek keskeny priccsükön. A negyvenkettes cellában fémajtó mögött hét férfi fekszik, közülük öten mélyen alszanak az oxigénszegény állott levegőben. A másik kettő halkan suttogva beszélget, nehogy felébresszék a közelben hortyogó nagydarab, nem kimondottan békés természetű cellatársukat.
– Már csak egy hónap van ...
Szereplők:
Matektanár 50 körüli szigorú, rosszul öltözött szikár férfi
Énektanár 50 körüli, kicsit gömbölyded, jókedélyű férfi, enyhén kopaszodik
Antal 17 körüli vagány, divatosan öltözött, jókiállású fiú
Osztály (kórusban)
Első jelenet
Tanítási órák közötti szünet van, egy kissé lepusztult iskolának a szegényesen berendezett tanári szobájában. ...
- Ma halt meg anyám. Nem tudtam készülni – mondta jelentkezés nélkül Antal.
Az óra előtti szünetben meglepő csöndben ültek a gyerekek az osztályteremben, mindenki a könyvét bújta. A szünet utolsó perceiben általában WC-re rohangáltak, gyorsan befejezték a tízórájukat, válaszolgattak Messengeren a barátoknak, Instagramon kitettek pár sztorit. Néhányan talán beszélgettek, poénkodtak egymással. Az a nap viszont más volt. Év vége felé egyre ...
Nagyon fájt. A szokásos módon, a tarkóm közelében. Minden mozdulatomra belenyilallt, mintha milliónyi tűt szúrnának az agyamba. Mint ilyenkor mindig, be is volt állva a nyakam. Megszokott, ismerős mozdulattal nyúltam a fájdalomcsillapítóért, amelyet előző este előrelátóan bekészítettem az éjjeliszekrényem fiókjába, a gumik mellé. Sejtettem, hogy az utóbbiakra nem lesz szükségem, de nem akartam, hogy ezen múljon.
Ittunk. ...
Fáradtan ültem az autóban, hosszú, sűrű napom volt. Lassan három hete indultam útnak, kezdtem kimerülni a sok költözés, repülés és pakolás miatt. Délután vettem át a kocsit, már akkor is sötétedett. Nagyon kellett figyelnem vezetés közben, hogy az út melyik oldalán haladok. Eleinte a körforgalmaknál voltam bizonytalan, illetve a balkezes váltást volt a legnehezebb megszoknom. Nehezített a helyzeten, hogy az autóban valamit eltoltak jobbra, valamit ...
Egy részeg alak imbolyogva közeledett a Blahához. Elfoglalta az egész járdát. Nem a méretével, hanem a mozgásával. Erősen kilengett, soha nem lehetett előre tudni, hogy a keskeny járófelület melyik felén folytatja az útját. Csodák csodájára egyszer sem esett be az arra elszáguldó autók alá. Időnként elfáradt, olyankor megpihent egy villanyoszlopba kapaszkodva.
Két órával korábban ez az ember még öltönyben ült egy irodában. ...
Egy budai járda, gazos szélén, félig az oldalára dőlve pihent egy kiszáradt aprócska fenyőfa. Januárban és februárban, semmi meglepő nem lett volna a látványban, de májusban ez igazán szokatlan volt. A többség arra gondolhatott, hogy egy hosszabb utazás miatt a fa gazdája csak most tudta leszedni és kitenni a fát. A valóság viszont ennél sokkal drámaibb volt. Olyan aprócska volt a fa, hogy egyszerűen nem vették észre, hogy még mindig ott van a ...
– Jó reggelt, meghalni jöttem.
– Már délután van.
– Akkor kicsit elaludtam. Ma még nem néztem az órámat. Dolgozni sem mentem. Gondoltam, ha ma úgyis meghalok, akkor minek menjek előtte be.
– Miért gondolja, hogy ma meghal?
– Ez egy eutanázia központ nem igaz? Szeretnék meghalni.
– Rendben, töltse ki a papírokat.
– Tudna adni valami keményet? Azon kényelmesebben esik az írás.
– Sajnálom, de nincs. Viszont ott van az ...
Egy koszos, lepusztult kocsmában ültem egyedül. Előttem egy üres és egy félig üres korsó pihent a kopott, karcos asztalon . Minden alkalommal, amikor valaki kiment a WC-re, meglökte a billegős sörpadot, amitől kilöttyent a vizezett ital. Nem élveztem a magányt. Több embert hívtam, de senki nem jött el. Ráértek volna, de nem kedveltek.
Tudtam miért nem akarnak velem találkozni. Mindig is szerettem harcolni az ellen, amit mások ...
